Magamról

Juhász István (1967)

Először 1999-ben Fiji-n merültem (Discover Scuba Diving), ma PADI Divemaster fokozattal rendelkezem. „Szabadidőmben" az InPho Kft. ügyvezetője vagyok.

Fotózással az írással, olvasással egy időben kezdtem el foglalkozni. Víz alatt kezdetben Sea&Sea MX10-es víz alatti gépet használtam, de 2001-ben áttértem a digitális fényképezésre. Ennek oka, hogy meggyőződésem volt, hogy a digitális technika rövid időn belül a víz alatti fotózásban is elterjedtebb lesz a hagyományos technológiával szemben. Azt gondolom, igazam volt.  Olympus E-20-as tükörreflexes gépet használtam a Light&Motion cég Titan tokjával, három YS-90-es vakuval. 2007 év végén vásároltam egy Canon EOS 1Ds Mark III-as fényképezőt, majd 2008-ban SeaCam víz alatti tokot is hozzá. Most már több objektív is támogatja munkámat. Az utómunkálatokat számítógépen végzem el. 2014-ben Canon EOS 1D X fényképezőre váltottam.

Utazásaim során jártam többször az Adrián, a Vörös-tengeren, a Maldív-szigeteken, de merültem a Hawaii-szigeteknél, láttam roncsot Anglia partjainál, sikerült megismernem a Karib-tenger élővilágát. Volt szerencsém bálnacápát, ördögráját fényképezni, simogattam tengeri teheneket Floridában. Kedvenc helyeim: Pápua Új-Guinea, illetve Indonézia.

Ma már több, magyar, horvát és egyiptomi búvárbázis katalógusában, prospektusában, valamint honlapján a képeimet használják fel. A képeim nagy része az Interneten a www.inphogallery.com címen található InPho Galériában megtekinthető. Írásaim, képeim több alkalommal megjelentek a Submarine búvármagazinban, valamint több magyar magazinban (Outdoor Sport, Vesevilág, Impresszum, ...).

Egyéni kiállításaim:

- Grepton Galéria 2003, Budapest
- BankCenter 2004, Budapest
- Fayl Frigyes Galéria 2004, Salgótarján
- Radnóti Miklós Gimnázium 2004, Dunakeszi
- Móricz Zsigmond Általános Iskola 2004, Pátroha
- Suzuki Ház 2004, Budapest
- Grepton Galéria 2004, Budapest
- Vodafone Galéria 2004, Budapest
- Mammut üzletközpont 2005, Budapest
- Szlovák Nemzeti Múzeum 2005, Martin
- Suzuki Ház 2005, Budapest
- BankCenter 2010, Budapest

    Csoportos kiállításokon való részvétel:

    - TIT Év Fotója 2003, Győr
    - Fényes Elek Közgazdasági SZKI 2003, Budapest
    - Utazás a világ körül 2004, Budapest
    - TIT Év Fotója 2004, Győr, Csorna, Tét, Mosonmagyaróvár, Pannonhalma, Sopron, Jánossomorja
    - International Festival of Diving Films, 2004, Slovakia
    - Virágcsokor Nőnapra 2005, Budapest
    - Utazás a világ körül 2005, Budapest
    - Beneath the Sea's Ocean Adventure and Travel Exposition, 2005, Meadowlands Exposition Center, New Jersey
    - International Festival of Diving Films, 2005, Szlovákia
    - Utazás a világ körül 2006, Budapest
    - Utazás a világ körül (Ausztrália, Új-Zéland and Csendes Óceáni Szigetek) 2011, Wantirna (Ausztrália), Budapest & Kalaznó (Magyarország)

      Eredmények:

      Ocean Diving Tours, Fotópályázat 2003 - 1. helyezés

      Olympus fotópályázat 2003 - 1. helyezés

      It's a Small World! - Macro Competition 2004, DigitalDiver.net - 2. helyezés

      Hit Me With Your Best Shot! 2004, DigitalDiver.net - 1. helyezés

      Scuba Diving Magazin - Photographer of the Week (2004 augusztus)

      The Shallows - Wetpixel Photo of the Week #49 - 3. helyezés

      Black and White - Wetpixel Photo of the Week #53 - 3. helyezés

      MFPF 2004, Black and White Photography, International Festival of Diving Films, Szlovákia - 2. helyezés

      In the Muck - Wetpixel Photo of the Week #55 - 1. helyezés

      Sea Fans and Gorgonians - Wetpixel Photo of the Week #57 - 1. helyezés

      Sea Fans and Gorgonians - Wetpixel Photo of the Week #57 - 3. helyezés

      Hunting Behavior - Wetpixel Photo of the Week #58 - 2. helyezés

      Színes a világ 2004 - 'Sport - lendület' kategória - 1. helyezés

      Marine Mammals - Wetpixel Photo of the Week #63 - 2. helyezés

      Boats, Beaches & Bars, 2004, DigitalDiver.net - 3. helyezés

      Natural Light (no strobe), Photo Contest Winners, 2004, Underwater Photography.com - Ezüst érem

      U/W Behavior, Beneath The Sea - 2005, Photo & Video Competition - 2. helyezés

      Wrecks, Scuba Diving Magazine 2005 Photo Contest - 1. helyezés

      Utazás a világ körül 2005 - Különdíj

      Wrecked II 2005, DigitalDiver.net - 3. helyezés

      MFPF 2005, Black and White Photography, International Festival of Diving Films, Slovakia - 1. helyezés

      Macro, The 43rd Annual International Underwater Photographic Competition, Los Angeles - 4. helyezés

      Eyeballs 2005, DigitalDiver.net - 3. helyezés

      Marine Related Scenic Digital, 2006, The 44th Annual International Underwater Photographic Competition, Los Angeles - 2. helyezés

      Wide Angle Digital, 2006, The 44th Annual International Underwater Photographic Competition, Los Angeles - Honorable Mention

      Wide Angle Digital, 2007, The 45th Annual International Underwater Photographic Competition, Los Angeles - Honorable Mention

      Green / Cold Water Digital, 2007, The 45th Annual International Underwater Photographic Competition, Los Angeles - Honorable Mention

      Advanced Macro, 2008, Sea 2008 International Underwater Photographic Competition, Northern California - Honorable Mention

      Marine Conservation, 2008, Sea 2008 International Underwater Photographic Competition, Northern California - Honorable Mention